A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze.
A négy torony közül az északkeletiben (a volt királyi lakosztály tornya) jelenleg vártörténeti kiállítás, fegyverkiállítás és a torinói békének emléket állító panoptikum látható Nagy Lajos király és a velencei követ viaszfiguráival; az északnyugatiban kilátó működik, földszintjén pedig éremverde, ahol a turista sajátkezűleg készíthet emlékérmet magának;
A pénzverés kialakulása egyidős a fémpénz megjelenésével. Ez utóbbi története nem tárgya jelen szócikknek. A pénzverés, más szóval érmegyártás vagy érmeverés kezdetekben egyszerű kézi kovácsolási eljárás volt. Idővel a módszer tökéletesedett, majd itt is megjelentek az egyszerű, később egyre bonyolultabb gépek. Ezek fejlődése természetesen napjainkban is tart. Magyarországon a forgalmi érmék előállításával a Magyar Pénzverő Zrt. foglalkozik. A vert érmek előállítása, az éremverés szinte teljes egészében megegyezik a pénzverés technológiájával. A különbség lényege, hogy az érem sokszorosítása esetén nem döntő fontosságú a termelékenység. Így lehetőség adódik speciális, több időt és bonyolultabb eljárást igénylő technológia alkalmazására. Vert érmek készítését a már említett Magyar Pénzverő Zrt. mellett több cég is végez hazánkban. Más néven, verőtő, vagy bélyeg. Acélból készült szerszám, aminek a felületébe a vereten szereplő éremkép negatívja található. Ennek a negatívnak a segítségével mechanikusan hozzák létre a lenyomatot. A különböző korokban, az adott fejlettségi foknak megfelelően, különböző felületi keménységgel tudták ezeket a szerszámokat ellátni. Minél keményebb a szerszám, annál több lenyomat készülhet a segítségével. Amíg a szerszámok egyedileg kézi munkával készültek, annak pontatlansága miatt azonos érméken azonos motívumok, de eltérő esztétikai minőségben jelentek meg. A verőtő anyagába – kézi munkával –, véséssel, tehát az anyag kiemelésével járó hántolási eljárás segítségével készítik az érme- vagy éremképet, ami a későbbi veret mintájának negatívja. verőszerszámba kisebb kézi szerszámok (poncoló) beütésével készítenek negatív ábrát. Sok görög, római érménél megfigyelhető, hogy a portré véséssel, de a felirat különböző alakú szerszámok beütésével készül. Vannak kizárólag poncolt technikával létrehozott éremképek is. A jelenleg használt eljárás esetében a szerszámot speciális marógéppel hozzák létre. A XIX. század második felében megjelent kicsinyítő marógép más néven pantográf forradalmi változást hozott a verőtövek gyártásában. Ennél a módszernél az érme, vagy érem modelljét tervezőművész megadott méretarány szerint, – átmérő általában 16 cm – készíti el. Erről a pozitív gipsz mintáról – speciális anyagból – készült másolat kerül a pantográfra, aminek a segítségével készül el szerszámacélból a kicsinyített változat. Ez a már az érme vagy érem méretével megegyező, pozitív minta lesz a vezérszerszám, avagy apatő. Miután a vésnökmester kézi munkájával elnyeri végleges alakját, hőkezelés útján keményre „edzik”. Ezt követően, a vezérszerszámot nagy teljesítményű (1000 Tonna) sajtológép segítségével, nyers szerszámacélba „nyomják”. Így jön létre az a verőtő, amin a negatív mintát láthatjuk. Mivel ennél a módszernél az azonos minőségű verőszerszámok sokszorosítása is megoldott, a jelenlegi érmegyártásnak, de legtöbb esetben a vert érmek készítésének is, ez a technológiája. A mintázat a régebbi érmékhez képest sokkal alacsonyabb, ami abból adódik, hogy a korszerű, nagy szilárdságú szerszámacéloknak kicsi az összenyomhatósági határa. Kézi éremverés: Ez a legősibb pénzverési technika. Annyi biztos, hogy az i.e. 700-as évekből már ismerünk ilyen módszerrel készült érméket. Egyfajta kézi kovácsolási eljárás, ami a sajtolási technológiák előzménye. A verőszerszám kezdetben maga az acél üllő volt, aminek a felületébe vésték a vereten megjelenő mintázatot. A fémdarabot az üllőre téve, arra egy kézben tartott szerszámot helyeztek, melynek alsó része kalapácsszerű nagyobb sima felületével érintkezett a lapka. Felső részét úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen arra, hogy egy kalapáccsal nagy ütést mérjenek rá. Ennek a szerszámnak a lapkával érintkező felületébe szintén éremképet véstek, így alakultak ki az először csak egyik oldalán, majd mindkét oldalán verettel (mintával) ellátott érmék. A legfőbb sajátossága az így készült érméknek, hogy a két oldalán lévő mintázat olykor egész jelentős mértékben elmozdul – elfordul, elcsúszik – egymáshoz képest. Ennek kiküszöbölésére, különböző kézi szerszámokat fejlesztettek ki, ahol a két verőtő egymáshoz képest pozícióban tartása volt a cél. Az erre irányuló apró fejlesztésektől eltekintve, ez a technika hosszú ideig, gyakorlatilag a XVI. század elejéig fennmaradt. Kézi éremverés A nyolcvanas években ifj. Szlávics László éremművész nagy feltűnést keltett kézi véséssel készített verőtövekkel, kézi éremveréssel előállított alkotásaival. Később az érmek sokszorosítására speciális verőgépet alkalmazott. Az általa tervezett sajtológéppel a veretek ugyanolyan szabálytalan egyedi darabokká válnak, mint a kézi verés alkalmazása során. Lapka * A veret anyaga ebben az esetben, öntészeti eljárással készült lencse, félgömb, vagy golyó alakú fémdarab, aminek a súlya pontosan kimért, hisz a verés alkalmával a tömeg nem, csak az alak változik. * A XII. században megjelenik a lemez, mint a lapka alapanyaga. Az öntészeti úton előállított rúdból hengerléssel kialakított szalag anyagból készült a pénzveréshez előkészített, egyre szabályosabb alakú lapka. Veret * Legtöbb esetben zömítő sajtolással jön létre. Ebben az esetben a lapka anyaga összenyomódik, zömül. A verés során a lapka széle nyúlik, idomul, ezért alakja szabálytalanná válik, ovális, széle gyakran behasad. * Van példa a pénztörténetben átnyomó sajtolással készült veretekre is. Ebben az esetben a lapka egyik oldalán pozitív, a másik oldalán negatív a minta képe, tehát az anyag csak minimális mértékben zömül, inkább csak átnyomódik. Ezek a veretek a lemezből készült lapka megjelenését követően alakultak ki. Ejtőműves pénzverés Alig különbözik a kézi pénzverésnél leírtaktól. Egy egész egyszerű szerkezet, mely a megvezetést és a pontos pozíciót biztosította a két verőszerszám között. A felső verőtövet befogó elemét „ráejtették” az alsó verőtőre helyezett lapkára, majd a pénzverő szakember kalapácsütésekkel „verte” az érmét készre. Hengeres pénzverés A XVII. században kezdődik meg a gépi pénzverés gyorsabb fejlődése, ennek egyik fajtája a hengeres sajtolás. Ebben az esetben, két egymás felett elhelyezkedő, nagyon pontosan szinkronban mozgó acélhenger felületébe készítik a veret negatív mintáját. A hengerek közötti rés kisebb, mint a fémszalag vastagsága, amit közéjük fűznek, így az érme mintáját belesajtolja a szalag anyagába. A már „veretekkel” ellátott szalagot, darabolták érmévé. Csavaros préssel történő pénzverés:Csavarorsós pénzverőgép A kézi pénzveréshez annyiban kötődik, hogy itt is eleinte az emberi izomerőt használják a veret előállítására. A csavarprés, közismert nevén golyósprés a centrifugális erőt alakítja át sajtolási energiává. A gép legfontosabb része, a függőlegesen elhelyezkedő tengely, melyen magas emelkedésű csavarorsó található. Ennek a tengelynek a megforgatására szolgál a rá kereszt irányban vízszintesen rögzített tengely, aminek két végén nagy (általában golyó formájú) súlyok vannak. Ezért nevezik a köznyelvben egyszerűen golyósprésnek. Kézi erővel meglendítik a súlyokat, az megpörgeti a tengelyt, és az ennek segítségével megmozgatott felső befogószerkezet, a benne lévő szerszámot rácsapja az alsó szerszámra helyezett lapkára. Ennek a gépnek születtek először gőzgéppel, majd elektromos motorral hajtott változatai, melyek a A XIX. század első harmadáig egyeduralkodó gépek voltak a pénzverés területén. Ma már nincs szerepe ebben az iparban, de mint sajtolási eljárás napjainkban is használatos. A Magyar Nemzeti Bank központi épületében található Látogató központban egy kisméretű kézzel üzemeltethető golyóspréssel lehet emlékvereteket készíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése