A kép a Hajdú-Bihar megyei Bárándon készült. A kertünk egyik akácfáján pihent ez a bagoly, úgy kaptam lencsevégre.
A bagolyalakúak (Strigiformes) vagy közismert nevükön a baglyok a madarak osztályának egy rendje. 2 család és 217 faj tartozik a rendbe. Egy időben a morfológiai konvergenciák (erős, kampós tépőcsőr) miatt a sólyomalakúakkal sorolták őket közös rendbe. Egyes vélemények szerint viszont a lappantyúalakúakak a legközelebbi rokonaik. A bagolyalakúak főleg éjszaka aktív ragadozómadarak. Puha és dús tollazatuknak köszönhetően hangtalanul tudnak repülni, így a zsákmányállatokon meglepetésszerűen ütnek rajta. Kitűnő hallásuk és látásuk van, az infravörös tartomány is érzékelik. Mély fülkagylóik aszimmetrikusan helyezkednek el, hatékonyabbá téve a térhallást. A szemük körül kör vagy szív alakú arcfátyol látható, ami valójában rövid, végükön behajló tollakból áll. Lábujjaikon erős karmok vannak, a külső ujjuk vetélőujj, azaz előre is és hátra is fordítható. Csűdjük tollas. Méretüket tekintve akadnak veréb és sas nagyságú fajok is. A bagolyalakúak étrendjében minden megtalálható a rovaroktól kezdve a madarakon keresztül a kisméretű emlősökig. Egyes fajok halásznak is. A zsákmányt egészben nyelik le, az emészthetetlen részeket később felöklendezik. Fészket nem építenek, vagy elhagyott fészkeket vagy faüregeket használnak. A tojók rendszerint nagyobbak a hímeknél. A rendbe az alábbi családok tartoznak. * Bagolyfélék (Strigidae) – Leach, 1820 o 201 fajt tartozik a családhoz. * Gyöngybagolyfélék (Tytonidae) – Mathews, 1912 o 16 faj tartozik a családhoz. Magyarországon napjainkig tizenkét bagolyfajt regisztráltak: * A hóbagoly (Bubo scandiacus) és a karvalybagoly (Nyctea scandiaca) nagyon ritka kóborló. * A gatyáskuvik (Aegiolus fenereus) és a törpekuvik (Glaucidium passerinum) ritka költőfaj az Északi-Középhegységben – annyira ritka, hogy ez utóbbi költését még nem sikerült bizonyítani. * Az uráli bagoly (Strix uralensis) terjeszkedik középhegységeinkben, sőt, már az Alföldről is jelezték. * Az uhu (Bubo bubo) már csak néhány helyen fészkel csak az északi országrészben és a Dunántúlon (jelezték Békés megyéből is). * A füleskuvik (Otus scops) többfelé is szórványosan fészkel odvakban. * A ritka réti fülesbagoly (Asio flammeus) pusztai élőhelyeken fészkel; * a hasonló erdei fülesbagoly (Asio otus) viszont gyakran megtelepszik a fasorok elhagyott szarkafészkeiben, varjútelepein, és egyre több helyen városokban is (parkokban, valamint lakótelepi erkélyek virágládáiban). Telente előszeretettel húzódik be a települések parkjaiba, ahol a nappalt elsősorban örökzöld fákon tölti. * A macskabagoly (Strix aluco) jellemzően erdőkben, parkokban fészkel (főleg öreg fák kikorhadt üregeiben, odvaiban), de rendszeresen megtelepszik padlásokon is. * A gyöngybagoly (Tyto alba) egykor szintén fák odvaiban fészkelt, de ma már szinte kizárólag padlásokon, tetőterekben és templomtornyokban. * A kuvik (Athene noctua) állománya folyamatosan csökken, hiszen fő fészkelő helyei a tanyák és állattartó telepek padlásai, táplálkozni pedig a legeltetett füves élőhelyekre, kis parcellás mezőgazdasági földekre jár, és így élettere a tanyák elnéptelenedésével, a pusztai legeltetés felhagyásával, az odvas pusztai fasorok eltűnésével egyre szűkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése