2013. július 18., csütörtök

Gerle lesen :)


A képen egy balkáni gerle fészke látható, amit egy antennára rakott, és épp a tojásait költi.
(Sajnos az azévi (2009.) egyik vihar a fészket tönkretette, így se fészek, se fiókák. Hát sajnos ilyen a természet ad és elvesz!)

A balkáni gerle (Streptopelia decaocto) a madarak osztályába, ezen belül a galambalakúak (Columbiformes) rendjébe és a galambfélék (Columbidae) családjába tartozó faj. A közeli rokon vadgerlével (Streptopelia turtur) együtt a köznyelvben vadgalambnak is nevezik. A balkáni gerle óriási és gyors terjeszkedése a szemünk előtt zajlott le a 20. század közepén. Eredetileg csak az európai kontinens délkeleti részétől Törökországon keresztül, Indiáig költött. A század első éveiben aztán lassan terjeszkedni kezdett a Balkánon észak felé, 1930-tól pedig gyorsan nyomult északnyugati irányba, 1930-ban észlelték először Magyarországon, azóta már Angliába is betelepedett. Angliát 1955-ben érte el és 15 éven belül lefoglalta az összes brit szigetet. Kóborló egyedeit látták már a Feröer-szigeteken is. 1974-ben elérte Portugáliát és napjainkban Észak-Afrika felé terjeszti fészkelő areáját. Elterjedési területét Ázsiában is megnövelte, ma már keleti irányban elérte Kína és Dél-Korea területét is. Ezen kívül betelepítették Japánba is. A fajt meghonosították az amerikai kontinensen is. Betelepítették az Egyesült Államok területére, onnan elvándorló egyedek letelepedtek a Bahama-szigeteken és a Kajmán-szigeteken is. Emelett a karibi térségben meghonosították Guadeloupe szigetén is. Onnan már átterjedt néhány környező szigetre, így Martinique, Montserrat, Saint Kitts és Nevis szigetére is. Elsősorban az emberi településeket keresi. A balkáni gerle gyors térnyerése miatt a korábban elterjedt vadgerle kiszorult a településekről és inkább a szántóföldek, külterületek madara maradt. A balkáni gerle a városokban nagyon elterjedt madárfaj lett, de a nagyobb testű elvadult házigalambokkal nem mindenütt bírja a versenyt. A házigalambok azonban épületeken fészkelnek, a balkáni gerle pedig inkább fákon költ, így fészkelési konkurencia nincs a két faj között. Testhossza 31–55 centiméter, szárnyfesztávolsága 47–55 centiméter és a testtömege 170–240 gramm közötti. Szürkés homokszínű, vöröses mintázattal. Fekete, fehérrel szegélyezett nyakörve van, ami a fiataloknál még hiányzik. A költési időszak április végétől októberig tart, évente többször költ, enyhe időben télen is. A fészekalja két tojásból áll, melyen 18–22 napig kotlik. A fiatal madarak a 26 nap környékén repülnek ki. A balkáni gerle közeli rokona a vadgerle.

Galambdúc 2


Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő A múzeum a megye jellegzetes tájait, a nyírség, a Rétköz, Szatmár és Bereg megye, a Nyíregyháza környéki bokortanyák építkezési szokásait, néphagyományiat mutatja be egy teres-utcás, középkori eredetű településforma keretében.

Galambászat a galambok tenyésztése, nevelése és idomítása. Galambok tartása a gazdasági udvarban a 20. sz.-ban a magyar nyelvterület nagy részén szokás volt, tömegben azonban elsősorban a D-Tiszántúlon leginkább tanyákon tartottak galambot. Az itteni parasztudvarok jellegzetes építménye a galambdúc. A galambászat szegedi parasztemberek egyik legszenvedélyesebb, sportszerű szórakozása. A galambászat kitenyésztett helyi fajtája az igénytelen megjelenésű, búbos fejű purszli (talán a német Purzel szóból), szakirodalmi nyelvén szegedi keringő. (Igen magasra fölrepül, 8–9 óra hosszat is fönnmarad a levegőben.) Egy-egy galambásznak 10–100 pár purszlija is van, gondosan neveli őket, tulajdonjegy nélkül is megismeri a magáét; gyönyörködik röpülésükben, keringésükben, játékos bukfencezésükben. A levegőben kóválygó, falkájától elszakadt idegen kódorgó, őgyelgő galambot zsákmányul ejtik. Ennek több aprólékos módja van: lépezés, tőrözés, cserényezés, aláhajtás. A galambász a maga felhajtott galambjaival belevet másnak a levegőben közeledő falkájába. Ilyenkor a két galambsereg összeforog, vagyis elkeveredik egymással. Bizonytalan, hogy melyik falka kerekedik fölül, és ragadja magával a másikat, ill. abból egy-két galambot. – A halott galambász temetésére kedvenc galambjait zsákban kihozzák, és a koporsó sírba eresztése közben szabadon eresztik. (→ még: baromfitartás, → fedeles kapu) – Irod. Bálint Sándor: A szegedi galambászat (Néprajzi Közl., 1956). A Nyíregyháza központjától 4 kilométerre fekvő kedvelt fürdő- és kirándulóhely, Sóstófürdő egyik legnépszerűbb nevezetessége a Sóstói Múzeumfalu, amely a Felső-Tisza-vidék hajdani sokszínű népi építkezését őrzi az utókor számára. A múzeumfalu a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi és néprajzi tájegységeinek megfelelő csoportosításban egy valóságos falu kicsinyített másaként mutatja be a vidék néprajzi sajátosságait. Szatmár, Bereg, Rétköz, Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi lakóházai, gazdasági épületei, jellegzetes lakberendezési hagyományai, használati és dísztárgyai hiteles képet nyújtanak a parasztság egykori életformájáról. A régi faluképet idézik fel a múzeumi falu központjában látható közösségi épületek is: az iskola, a református templom, a harangláb, a parókia, a tűzoltószer-tár, a szatócsbolt és kocsma. Olyan kuriózumok is helyet kaptak a múzeum területén, mint a hajdani kismesterségeket bemutató műhelysor, a kovácsműhely és a borbélyüzlet, a faluvégi cigánykunyhók épületegyüttese, vagy a Nyíregyháza környékére betelepült szlovák népességet reprezentáló tirpák tanya. Legutoljára a nyírségi kisnemesi porta, egy szárazmalom és egy fejfás temető telepítése fejeződött be, s ezekkel vált teljessé a falukép. Az épületek mellett a tájjellegű gyümölcsfák, veteményeskertek és kultúrnövények, a házak előtt pompázó virágoskertek egy 19. századi falu hamisítatlan hangulatát varázsolják a látogatók elé.

Galambdúc


Sóstói Múzeumfalu, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő A múzeum a megye jellegzetes tájait, a nyírség, a Rétköz, Szatmár és Bereg megye, a Nyíregyháza környéki bokortanyák építkezési szokásait, néphagyományiat mutatja be egy teres-utcás, középkori eredetű településforma keretében. 

Galambászat a galambok tenyésztése, nevelése és idomítása. Galambok tartása a gazdasági udvarban a 20. sz.-ban a magyar nyelvterület nagy részén szokás volt, tömegben azonban elsősorban a D-Tiszántúlon leginkább tanyákon tartottak galambot. Az itteni parasztudvarok jellegzetes építménye a galambdúc. A galambászat szegedi parasztemberek egyik legszenvedélyesebb, sportszerű szórakozása. A galambászat kitenyésztett helyi fajtája az igénytelen megjelenésű, búbos fejű purszli (talán a német Purzel szóból), szakirodalmi nyelvén szegedi keringő. (Igen magasra fölrepül, 8–9 óra hosszat is fönnmarad a levegőben.) Egy-egy galambásznak 10–100 pár purszlija is van, gondosan neveli őket, tulajdonjegy nélkül is megismeri a magáét; gyönyörködik röpülésükben, keringésükben, játékos bukfencezésükben. A levegőben kóválygó, falkájától elszakadt idegen kódorgó, őgyelgő galambot zsákmányul ejtik. Ennek több aprólékos módja van: lépezés, tőrözés, cserényezés, aláhajtás. A galambász a maga felhajtott galambjaival belevet másnak a levegőben közeledő falkájába. Ilyenkor a két galambsereg összeforog, vagyis elkeveredik egymással. Bizonytalan, hogy melyik falka kerekedik fölül, és ragadja magával a másikat, ill. abból egy-két galambot. – A halott galambász temetésére kedvenc galambjait zsákban kihozzák, és a koporsó sírba eresztése közben szabadon eresztik. (→ még: baromfitartás, → fedeles kapu) – Irod. Bálint Sándor: A szegedi galambászat (Néprajzi Közl., 1956). A Nyíregyháza központjától 4 kilométerre fekvő kedvelt fürdő- és kirándulóhely, Sóstófürdő egyik legnépszerűbb nevezetessége a Sóstói Múzeumfalu, amely a Felső-Tisza-vidék hajdani sokszínű népi építkezését őrzi az utókor számára. A múzeumfalu a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye földrajzi és néprajzi tájegységeinek megfelelő csoportosításban egy valóságos falu kicsinyített másaként mutatja be a vidék néprajzi sajátosságait. Szatmár, Bereg, Rétköz, Nyírség és a nyíri Mezőség 19. század végi szegény- és középparaszti, valamint kisnemesi lakóházai, gazdasági épületei, jellegzetes lakberendezési hagyományai, használati és dísztárgyai hiteles képet nyújtanak a parasztság egykori életformájáról. A régi faluképet idézik fel a múzeumi falu központjában látható közösségi épületek is: az iskola, a református templom, a harangláb, a parókia, a tűzoltószer-tár, a szatócsbolt és kocsma. Olyan kuriózumok is helyet kaptak a múzeum területén, mint a hajdani kismesterségeket bemutató műhelysor, a kovácsműhely és a borbélyüzlet, a faluvégi cigánykunyhók épületegyüttese, vagy a Nyíregyháza környékére betelepült szlovák népességet reprezentáló tirpák tanya. Legutoljára a nyírségi kisnemesi porta, egy szárazmalom és egy fejfás temető telepítése fejeződött be, s ezekkel vált teljessé a falukép. Az épületek mellett a tájjellegű gyümölcsfák, veteményeskertek és kultúrnövények, a házak előtt pompázó virágoskertek egy 19. századi falu hamisítatlan hangulatát varázsolják a látogatók elé.

Macska a háztetőn :)


Egyik délután párommal sétáltunk és a képen látható macsekot láttuk, ahogy tőr fel az egyik ház tetejének csúcsára. A kép nem a legjobb lett, de témája miatt feltétlen felszerettem volna ide tenni! :)

A macska (más néven házi macska, tudományos nevén Felis silvestris catus) egy kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családján belül, a Felis nem Felis silvestris fajához tartozik, a vadmacska alfaja. Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának. Emellett meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére (illetve képes önállóan is kisebb feladatok betanulására). A legtöbb macskaféle szívesen tartózkodik magasan levő helyeken. Az állati viselkedéssel foglalkozó kutatók számos példával szolgálhatnak erre vonatkozóan, a magyarázat pedig nyilvánvalóan az, hogy a magasság jó megfigyelőpont az állat számára, ahonnan áttekintheti a „területét”, szemmel tarthatja az emberek és az esetleges egyéb háziállatok tevékenységét. A vadon élő macskafélék számára a magasban levő leshelyek segítséget nyújtanak a vadászathoz; alkalmanként a házi macskák is a magasból, például egy faágról vagy egy kerítésről vetik rá magukat zsákmányukra, ahogyan a leopárd. Emellett a macskák számára a magasság tekintélyt és biztonságérzetet is nyújt. A magas helyekhez való vonzódás azonban veszélyes is lehet, ugyanis élesben teszteli azt a közismert axiómát, mely szerint „a macska mindig a talpára esik”. Az American Society for the Prevention of Cruelty to Animals (Amerikai Társaság az Állatok Elleni Kegyetlenség Megelőzéséért) nevű szervezet arra figyelmezteti a macskatulajdonosokat, hogy védjék kedvencüket a túlságosan magas helyektől, ugyanis az elbizakodott vagy figyelmetlen állatok megsérülhetnek egy nagyobb zuhanás során. Esés közben a macska, kiváló egyensúlyérzékét és rugalmasságát kihasználva képes testét megcsavarva talppal a föld felé fordulni. Ez az „önigazító reflex” avagy „korrekciós reflex” néven is ismert képesség, amely lehetővé teszi, hogy zuhanás közben, bizonyos idő elteltével az állat a megfelelő irányba forduljon. A legtöbb beszámoló szerint a néhány méteres zuhanások kevésbé károsak a számukra (habár néha komoly sérülésekkel járnak), de ismertek olyan esetek is (5-10) amelyben az állat nagy magasságból (például egy épület hetedik emeletéről) ért földet sértetlenül. A világrekordot Ken Myer floridai kormányzó Andy nevű macskája állította be, egy 16. emeletről történt 61 méteres zuhanást túlélve. A közhiedelemmel ellentétben a farok nélküli macskák is rendelkeznek ezen képességgel, ugyanis főként a mellső és hátsó lábuk, valamint a gerincük segítségével fordulnak a megfelelő helyzetbe, a farok kevésbé fontos a mozdulatsor végrehajtásánál. Körülbelül 8000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, teljes háziasítása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt. Számos fajtája és színváltozata létezik. Csupasz és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás. A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat alkotnak. Az állatvédők beszámolói szerint azonban hosszú távon csak igen kevés példány képes gazdátlanul életben maradni, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő. A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel. Általában tisztelik, de olykor becsmérlik is. Evolúciójuk során a macskák sokkal nagyobb mértékben alkalmazkodtak a vadászathoz, mint a kutyák vagy más emlősök. Ez annak a mutációnak indirekt következménye volt, mellyel ősük elvesztette az édesség ízlelésének képességét, ezáltal pedig lecsökkent a növényi tápanyagbevitele. A növényfogyasztás drasztikus csökkenésével emésztő szervrendszerük lerövidült, így képtelenné vált a növényi táplálék hatékony feldolgozására, azonban mindez a testtömeg lecsökkenéséhez is vezetett, amely elősegítette a vadászathoz szükséges gyors mozgást. Viselkedési mintáik a vadászathoz igazodtak, rövid intenzív tevékenykedésüket hosszú nyugalmi periódusokkal kezdték ellensúlyozni. A nagymacskákhoz hasonlóan a házi macskák is hatékony vadászok. Gerinces zsákmányukat a leopárdoknál és a tigriseknél megfigyelhető taktikával lesből támadva teszik mozgásképtelenné, majd hosszú szemfogukkal megsebzik a gerincvelőt, illetve a nyaki verőeret vagy a nyaki gyűjtőeret átszakítva súlyos vérzést okoznak, esetleg a légcső összezúzásával megfojtják áldozatukat. Míg a házi macska körülbelül ezerféle fajra vadászhat, addig a nagymacskák kevesebb, mint száz különféle állatot tekintenek zsákmányuknak. Bár az utóbbiak általában a nagyobb méretű állatokat igyekeznek elejteni, a kisebbek alacsony tápértéke ugyanis nem éri meg a vadászattal járó fáradtságot. Kivételt képeznek köztük a leopárdok, melyek gyakran vadásznak nyulakra és más kisebb állatokra is. A jól táplált házi macskák is vadásznak a környezetükben élő madarakra, egerekre, patkányokra, skorpiókra és más kisebb állatokra. Gyakran előfordul, hogy meg is mutatják zsákmányukat a gazdájuknak. Ennek oka nem tisztázott, de a barátságos magatartás gyakran társul ezzel a viselkedéssel. A macskák talán dicséretet remélnek a csoporthoz való tartozás effajta szimbolikus kinyilvánításáért. Némelyik elmélet szerint azonban a macskák abból, hogy embertársaik a nap nagy részét távol töltik tőlük, arra következtetnek hogy vadászattal töltik az idejüket és ezért vannak bővében az ételnek. Zsákmányuk odaajándékozásával csupán szeretnének hozzájárulni gazdájuk élelmezéséhez[21]. Az etológus, Paul Leyhausen átfogóan tanulmányozta a házi macskák vadászó- és társadalmi magatartását – melyet Cat Behavior (Macska magatartás) című könyvében dokumentált –, és saját magyarázattal szolgált az ajándékozás jelenségére. Egyszerűen megfogalmazva, a macskák befogadják az embereket saját társadalmi csoportjukba és a hierarchiában betöltött helyüknek megfelelően feleslegessé vált zsákmányukat megosztják a csoport többi tagjával. A hierarchia tetején vagy annak közelében az ember áll. Vadászó magatartásuk miatt a vadon élő macskákat számos országban kártevőnek tekintik. A házi macskákat esetenként zárt kifutóban vagy lakásban kell tartani, mivel másként pusztíthatják a veszélyeztetett helyi madárfajokat. Ausztráliában a hatóságok törvényt is hoztak ezzel kapcsolatban. Bizonyos helyeken a macskatartók csengőt akasztanak kedvencük nyakába, hogy ezzel figyelmeztessék az esetlegesen kiszemelt zsákmányt. Néha azonban a macska megtanulja hogyan váljon még csendesebbé, hogy a csengővel is képes legyen vadászni. A macskák fogazata és emésztő szervrendszere a húsevéshez alkalmazkodott. A házi macskák kis mennyiségű növényi táplálékot is igényelnek, melyhez alkalmanként fű vagy más növények fogyasztásával jutnak hozzá. Míg a medvék és a kutyák általában gyümölcsökkel, bogyókkal, gyökerekkel és mézzel egészítik ki étrendjüket, a macskák leginkább húst fogyasztanak. Mivel egy genetikai anomália folytán valamennyi macskaféle képtelen az édesség ízlelésére[40], ezek az állatok többnyire idegenkednek a gyümölcsök és a bogyók elfogyasztásától. Ennek ellenére sok házi macska kedveli a zöldséget[41]. A boltokban kapható macskaeledelek elsősorban húsból állnak, de gyakran tartalmaznak nagy mennyiségű búzát vagy rizst, amelyet hús melléktermékekkel, ásványi anyagokkal és vitaminokkal egészítenek ki. Előfordul, hogy a macskák füvet, leveleket, cserjéket vagy szobanövényeket rágcsálnak, elősegítve a megemészthetetlen táplálék felöklendezését. A macskák képtelenek pusztán vegetáriánus étrenden élni, mivel ekképpen nem tudják előteremteni azokat a számukra szükséges tápanyagokat, melyeket a növények nem vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak. Ezek közé tartozik a taurin, az A vitamin (a macskák szervezete nem képes a növényekben nagy mennyiségben jelen levő A pro-vitamin A vitaminná való átalakítására) és ide tartoznak egyes zsírsavak is. A taurin hiányától a macskák szeme lassan leépül, amely kezdetben látásproblémákat végül pedig maradandó vakságot okoz. Ezt az állapotot központi retina degenerációnak (CRD = Central Retinal Degeneration), nevezik. A tehéntej kis mértékben tartalmaz taurint, de a felnőtt macskák általában érzékenyek a laktózra. A laktózmentes tejet ugyan biztonságosan fogyaszthatják, de ez nem helyettesítheti a húst. Némelyik vegetáriánus ennek ellenére vegetáriánus étrend szerint eteti kedvencét, kiegészítve az ételt azokkal a tápanyagokkal, amelyek a macskák számára szükségesek Egyes szobanövények ártalmasak ezen állatok számára. A húsvéti liliom levelei maradandó és életveszélyes vesekárosodást okozhatnak, de a filodendron is mérgező rájuk nézve. A Cat Fanciers' Association egy teljes listával szolgál a macskák számára mérgező növényekről. Némelyik példány rajong az illatos macskamentáért. Bár általában nem eszik meg, gyakran hemperegnek rajta, tapogatják és esetenként meg is rágják (hogy a vomeronazális szervük segítségével jobban meg tudják vizsgálni). A hatása aránylag rövid ideig, legfeljebb egy órán át tart, azonban néhány órával később újra felkeltheti az érdeklődésüket. Kisebb hatásfokkal más növények is kiválthatnak hasonló reakciót. A macskák néha válogatósak az étkezésnél, amely talán az édesség ízlelésének hiányából is fakad. Más emlősökkel ellentétben akár önként éheznek is, még akkor is ha olyan ételt kapnak, ami elég ízletes vagy olyat, amelyet korábban szívesen elfogyasztottak. Ez akkor is bekövetkezhet, ha a vomeronazális szervük hozzászokott egy adott ételhez vagy ha a gazdái elkényeztették az állatot. Ilyenkor minden olyan ételt elutasítanak, amely nem felel meg az elvárásaiknak. Az is előfordulhat hogy ráunnak a kapott ételre és addig nem esznek belőle, amíg újra meg nem kívánják. Az önkéntes éhezés azonban csak rendkívül ritka esetben tart addig a pontig, ahol az állat szervezete már károsodik a rohamos súlycsökkenés és a máj működési zavara (hepatikus lipidózis) következtében, amely beteges étvágytalanságot okoz és kezeletlenül 48 órán belül az állat pusztulásához vezet. Emellett a macskák érdeklődést mutathatnak az emberi ételek, például a fasírozott, sült csirke, kenyér, pizza, jégkrém, paradicsomleves, szalonna, sárgarépalé, olajbogyó, gomba iránt, de az olyan ínyencségek is felkelthetik a figyelmüket, mint a főtt kukorica vagy a sárgadinnye. Az emberi étel és a macskaeledel együttes fogyasztása azonban az állat elhízásához vezethet, amely számos problémát okozhat, akár cukorbetegséget is, főként a kasztrált hímeknél. Az elhízás orvosolható diétával és fizikai gyakorlatokkal, azaz játékkal, amely különösen a lakásban tartott példányoknál hasznos. Kialakulhatnak olyan táplálkozászavarok is, mint a pica, amely során az állat szokatlan dolgokat rág vagy eszik meg, például ruhaszövetet, műanyagot vagy gyapjút. Ez kis mennyiség esetén nem ártalmas, a nagy mennyiségű emészthetetlen anyag (például egy teljes zokni) eltávolítása azonban orvosi beavatkozást igényel. Ez a betegség különösen a sziámi és a burma fajtákat érinti, illetve azokat, amelyek ezek őseitől származnak. A macskák károsak is lehetnek a környezetükre nézve, amennyiben egy olyan területre kerülnek, ahol a helyi fajok nem képesek megfelelően alkalmazkodni hozzájuk. Előfordulhat, hogy fajpusztulást okoznak (mint például a Stephens-szigeti álfakusz esetében).

A képhez egy kedves ismerősöm az alábbiakat fűzte:
Kész tanulmány! Már csak néhány hasonló jó macskafotó kéne hozzá és lehetne akár egy kiadvány is belőle. Az mindenesetre biztos, hogy Nálad egy macska igen szakszerű ellátásban részesülhet. Lehet, hogy ez a macska azért vánszorog ilyen elcsigázottan felfelé, mert teleette magát hússal?
Vagy egyszerűen csak meredek a tető. Ill. azt hiszem, a fotós látásmódja! De így nagyon jó a kép, tetszik! Annyira, hogy egy régi vicc is eszembe jutott róla:

A nagy macska azt mondja a kis macskának:"Na, gyere, most elmegyünk nőzni!"
Ballagnak a háztetőn, de egyszer csak megcsúsznak, az ereszcsatornában tudnak megkapaszkodni és ott lógnak, lógnak sokáig. Jó idő elteltével megszólal a kis macska:
"Te csak nőzzél tovább, én megyek haza!"

Vízből mentett darázs


A képen egy darazsat láthatunk. Délután szüleim házánál lettem figyelmes erre a darázsra, ahogy a kertben elhelyezett vízgyűjtő edényben evickél. Testvéremmel segítségére keltünk egy műanyag fedéllel. A mentőakcióról és a megmentettről csináltam egy két képet. Ezen a képen már a megmentett levegő virtuózt láthatjuk. :)

A hétköznapi értelemben vett darazsak néven rendszerint a társas redősszárnyú-darazsak vagy valódi darazsak (Vespidae) családjába tartozó hártyásszárnyúakat nevezzük. Rendszerint 1 vagy néhány centiméteres, sárga-fekete csíkokkal mintázott rovarok, melyek nyugalomban szárnyaikat hosszában összehajtva tartják a test kétoldalán. Euszociális állatok, fullánkjuk és mérgük van, közeli rokonai a méheknek. Fészkeiket faodvakban, földi lyukakban, vagy akár épületekben (pl. padláson) építik. A nőstények, melyek képesek a reprodukcióra, a szaporodási időszak végén bújnak ki a sejtekből. A kolóniában egy királynő és sok (akár több ezer) dolgozó él. Közvetlen környezetünkben leggyakrabban a kecskedarázzsal találkozunk. A darázscsalád igen mozgalmas életet él napközben, de szürkületkor behúzódnak a fészekbe, s ott éjszakáznak. Az embert is megtámadhatják, mivel veszélyeztetve érzik magukat általa. Ha megpróbáljuk elhajtani, hadonászunk, csak rontunk a helyzeten. A legveszélyesebb hazai rovarfaj a lódarázs (Vespa crabro), fészkének megbolygatására a kolónia életveszélyes támadással reagál. Nem minden darázs él társadalomban. Vannak ugyanis magányos darazsak. Ők termetre kisebbek, mint közösségi társaik, és fészküket elsősorban növények száraiba építik ki. A kialakított fészekbe megbénított rovarokat hordanak, és ezekre petéznek rá. A később kikelő lárvák ezekből táplálkoznak. Tavasszal felébrednek és elkezdik a fészeképítést. Ezek lehetnek 10 – 80 cm nagyságúak, s egy-egy fészekben több ezer darázs is tartózkodhat. A fészkek sejtek sorozatából állnak és mindegyik sejt egy petét kap az új királynőtől. A lárvák másfél hónap alatt nőnek munkára, harcra kész dolgozókká, (kb. július hónapra) A darazsak több utód generációt hoznak a világra a telep élete alatt, mivel egyre nagyobb és nagyobb a dolgozó nőstények száma. A dolgozók növelik a fészek nagyságát, újabb sejteket adnak hozzá, etetik a lárvákat. A darazsak csípésükkel, fullánkjukon keresztül juttatják a méreganyagot áldozatukba, így az emberekbe is. A csípés során bejutott méreganyag bekerül a kötőszövetbe, mely gyulladást okoz. A darázscsípés helye megduzzad, fájdalommal, viszketéssel párosul. Amennyiben a rosszullét jele mutatkozik azonnal forduljunk orvoshoz. A darázscsípés egyes emberekre nézve igen veszélyes, van akinél olyan allergiás következményekkel jár, ahol csak az orvosi segítség mentheti meg a pácienst. Különösen veszélyes a szemen vagy nyakon ért darázscsípés. Azonban a darazsakra is számos veszély leselkedik.

Medicopter Debrecen

Link a kép orszagalbum.hu oldalán lévő adatlapjára

A képen egy Eurocopter EC135 T2 típusú helikoptert láthatunk, ahogy emelkedik fel a Debreceni Klinika helikopter leszállójáról. 

Az EC135-ös egy több célra alkalmazható, két hajtóműves könnyű helikopter. A zaj és a vibráció szintje az egyik legalacsonyabb a kategóriájában, amit a "Fenestron" ventillátor kialakítású faroklégcsavarnak, és a négylapátos új fejlesztésű forgószárnyagy (BMR) rendszernek köszönhet. Az alacsony vibráció és a helikopter méretei kiválóan alkalmassá teszi mentőhelikopternek. A helikoptert az Eurocopter gyárban tervezték a leendő megrendelő bevonásával, hogy az igényeiknek leginkább megfeleljen. Az EC135-ös 1996-ban kapta meg a típusalkalmassági bizonyítványt és teljes mértékben megfelel a szigorú európai előírásoknak, így válik alkalmassá a légimentő tevékenységre. A helikoptert a magas megbízhatóság és az alacsony karbantartási igények jellemzik. A "Fenestron"�nak egy nagy átmérőjű cső belsejében forgó lapátokkal felszerelt dob egészét nevezik, amely a forgószárny reakció nyomatékát egyenlíti ki. A kialakításából adódik a jó hatásfok és az alacsony zajkibocsátási szint. Kevésbé sérülékeny és balesetveszélyes az ezt megelőző kialakítású faroklégcsavarokhoz képest, így különösen előnyös a mentőhelikoptereken való alkalmazása. Az 500. legyártott EC135-ös helikoptert 2006. augusztus 30-án vehette át az OMSZ Légimentő Kht, melynek lajstromjele HA-ECA lett.

Szivárvány a szökőkútban


A képen a Debreceni Klinika egyik szökőkútja látható. A fény játékkal előcsalta a vízcseppeken a szivárvány minden színét.

A szivárvány olyan optikai jelenség, melyet az eső vagy páracseppek okoznak, mikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk, és spektrumára bomlik. Az ív külső része vörös, míg a belső ibolya. Ritkán látható, az ún. dupla szivárvány, amelynél egy másik, halványabb ív is látható, fordított színekkel. Gyakran látható szivárvány szökőkút mellett is. A kertben is létrejöhet, mikor porlasztott vízcseppekkel öntöz valaki napos időben. Ritkán látható az ún. fehér szivárvány, amit holdfényes estéken lehet látni. Mivel az emberi szem gyengén érzékeli a színeket halvány fénynél, a szivárvány fehérnek hat. Megfelelő technikával készített fényképen azonban előtűnnek a szivárvány színei.